Kerékpárút és kerékpáros
pihenő kialakítása
Szántódon, a Balatoni
Bringakörút részeként
Aktuális

2014-03-26

Szép kártya

kibocsátásának és felhasználásának szabályairól

Tisztelt Szép kártya Elfogadó!
A nagy érdeklődésre és a közelgő ünnepekre való tekintettel megismételjük évkezdési akciónkat!

Valószínűleg tudja, hogy a kormány az 55/2011 (IV.12.) rendeletében meghatározta a Széchenyi Pihenőkártya kibocsátásának és felhasználásának szabályait.

2013. júl. 01-től a következőkkel módosította a rendeletet:

Gyógyfürdő és strandbelépő bármelyik alszámláról fizethető.
A szálláshelyen igénybe vehető összes szolgáltatást lehet szép kártyával fizetni.
Szabadidős sport rendezvények nevezési díját is ki lehet egyenlíteni.
A Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal nyilvántartása szerint, három Széchenyi Pihenőkártya került kibocsátásra.

Az OTP Szép Kártya, amely az első forgalomba helyezett kártya volt.

A 700 000 kártyabirtokos plasztikkártyájára egy év alatt már 48 milliárd forint feltöltés érkezett és 22000 elfogadóhelyet tartanak nyílván. A feltöltésben és felhasználásban is a vendéglátás az első (30 milliárd), második a szálláshely (10 milliárd), és harmadik a szabadidő -rekreáció.

Az MKB Szép Kártyát, már több mint százezer birtokos használhatja, több mint 11 000 elfogadóhelyen.

A bankkal 4000 munkáltató kötött szerződést. A feltöltött 10 milliárd forint körüli összeg 60%-a vendéglátásra, a szálláshely alszámlára 25%, a szabadidőre 15% került átutalásra.
K&H Szép Kártya, 2011 őszén került kibocsátásra.

Az OTP 75 %-os részesedése mellett, a maradék 25%-on az MKB Szép kártyával osztozik a KH Szép kártya. Ez jelenti a feltöltött összeget és a megoszlást az alszámlák között is. Az elfogadóhelyek száma lassan kiegyenlítődik.

A kártya elfogadásában érdekeltek részére létre hoztunk egy olyan nagy hatékonyságú honlapot, amely elősegíti a kártyabirtokosok és kártyaelfogadók gyorsabb „egymásra találását". A honlap hatékonyságának növelése érdekében a www.szepkartyaelfogadok.hu oldalra még az alábbi domain nevek vannak átirányítva:

www.szépkártyaelfogadók.hu
www.szepkartyahelyek.hu
www.szepkartyaelfogado.hu
www.szepkartyahely.hu
www.szepelfogadok.hu

www.szepkartyak.hu

Évkezdési akciónk keretében most 50%-os kedvezményt biztosítunk minden kedves leendő partnerünknek. Ingyenesen biztosítjuk továbbá a hírlevelünkben történő megjelenést, melyet 40 000 adatbázisunkban szereplő lehetséges „vendégnek" küldünk ki rendszeresen.

Kedvezményes éves áraink a következők:
Falusi szálláshelyek, magánszálláshelyek, szolgáltatók, vendéglátók:
12 000 Ft helyett most csak 6 000 Ft / év

Panziók, kempingek:
12 000 Ft helyett most csak 6 000 Ft / év

Szállodák:
20 000 Ft helyett most csak 10 000 Ft / év

A Magánszállásadók Országos Szövetsége tagjainak részére:
10 000 Ft helyett most csak 5 000 Ft / év

Regisztrált tagjaink számára lehetőséget biztosítunk Kiemelt elfogadóhelyként való megjelenésre. Ennek díja 1000 Ft / hó (az igénybevétel minimum időtartama 6 hónap)

Amennyiben felkeltettük érdeklődését jelentkezzen oldalunkra és küldje el ajánlatát az info@szepkartyaelfogadok.hu - ra minden hónap 15-ig, hogy hírlevelünkben megjelenhessenek.

Bízva a sikeres együttműködésben, üdvözli Önt a
SZÉPkártyaelfogadók.hu, csapata
info@szepkartyaelfogadok.hu

Szabó István
06/30-547-8017
www.szepkartyaelfogadok.hu


 


 

további híreink »


Deutsch
English
Magyar